Az új "Hattyúk tava"

(El Kazovszkij/ Matthew Bourne: Swan Lake)

Emberi alakban a madár-démon
A kulisszák mögül elénkbe tűnt,
Magukhoz sem térhettek
A nagyteremben egybeverődöttek,
A hattyú már levedlette a tüllt,
Akik engem a mély erdő csapásán
Idáig csaltak, egy-testük maga a sátán,
Mindegy. Ki királynőre várt,
Annak most itt a hattyúk királynője,
És jobbról egy madár és balról egy madár,
Csak agyon ne üssetek szárnyatokkal!
Pjotr Csajkovszkij lelke víg a Léthe
Árjában, látva, mire lett
Szépségével balettje
Keretében Odette.
Hogy végre a folyami lélek,
A tudat alatti vadállat,
Vagy hogy Odette-nek bárki
Ferdén útjába állhat.
A hattyúk érthetetlen nyelve
Fülünkön át agyunkig ért,
Elfogódottan nyeldekelve
Tollat látok, tollat, pihét,
Pihét és félelmét Odette-nek:
A rengetegben rém lapul.
Kettőtöket követi konokul,
Hattyúd veled együtt kivégzi.
A dalt akkor kivérzi,
A vadhattyú dalát!
Szövege lefordíthatatlan,
De a szótárja készül:
E tollas lényekkel
Együtt-moccan érzékelésünk.
Hiába minden megértett jel,
A hattyútest nyelve a vadságé marad.
Odette képében
Leszállt a fekete madár.
Ó, nézd Odille-t reptében!
Amit kíván, megkapja,
Feje tetejére állítja a világot,
És még fokozza is merészen:
Hattyú az égen, felhő az égen,
Ki tanítja nekünk
Meg nyelvüket? De mindez semmi,
A közönségnek sikerült feledni,
Mindent, amit tudott.
De egy csapat hattyú még itt maradt.
Meggyötörve kegyetlenül
Vége szakad a hattyúdalnak.
- Hiszen Odille sorsa együtt
Halni Odette-tel,
Ha már egy testben élnek,
És leszálltak hozzánk a földre.
Hogy súlyuk lelkünk meggyötörje,
Hogy megcsipkedjenek minket kicsit.
A színpad és a túli élet,
Átvernek minket a hattyúk örökre,
A mese van örökké célkeresztben,
A vér körös-körül kinek a vére,
Ha testtel kezdesz,
Szerelem lesz a vége,
Csajkovszkij tudta jól.
Elénekelte hát nekünk e dalt
A botrányos idillt idézve,
Mit Odille és Odette kavart.