El Kazovszkij: Anagrammák

1.

A völgynek mélye víz alatt,
Eleven artériás itató
Táplál patakot és tavat –
Fél-százada él álmatlan a tó.

Mi átvirrasztottunk vele egy éjszakát,
Ketten, akár egy egész nemzedék.
Évek vendégjárása a várakozásban:
Hátha akkori képedre szab át,
Más alkotásnak értelmét ne lássam.


2.

A tengerhez tartó út, dél-keletnek.
A test gyöngye a Koránban maradt.
Öntözőcsatornák hűse a forróságban.
A vendég elé készített mákony-adag.

Ágaskodik az emlékezet, makacs, nyurga ág.
Nem adom. Holtig küzdök érte, hogyha kell.
Hegyi folyók futása a szemek hasadékában,
Tombol az aorta, nem sírhatok.
Fölperzselődött az őspusztaság.


3.

Széles nyomtávú lavina,
Mohón hadart ima,
Diadalív áll a csatára,
Nincs aztán mód lebontani.

Ingovány, barna hús,
Földcsuszamlás az ingoványon,
Sötétség visszhangjába bujkál
Aladdin s Dárius.
Penitencia, csuklás.


4.

Elég volt a fizetség?
Nem volt kár a hitért?
Te platinának nevezett
Parázs-piros Kiméra.

A Tartarosz,
Hol a Kimérás Attika tarolt,
S lebegve gyújtogatta
Azt a marék szürke hamut –
Bálványok sírhelyének udvarolsz.


5.

Hegységnek, hűs forrásnak távlata,
Hőség. A tengermenti síkság hűse.
Azsúrmintájú, karcsú Ázsia
Marék sóként a hullámokba szórva.

Melegövi országok, hol nem éltem,
Kerete álmaimnak és zafírköveknek
Feltáratlan olajmezők tüzében.
Árjáknak háremet ígérő líra.
Kerti forrás, melyet Allah vezényel.


6.

Két januári nap – poggyászom,
Vágyak – préselt brikett.
Elém április hiába siet,
Nélküled minden csak kövül.

Tribünt építő igék, és a hit,
Megnyílik, omlik, s újra áll,
Hegy, mely hallgat a szóra,
Sétánnyá dűlő monolit,
Ürügy megvilágosodáshoz.



7.

Mindig csak ezt az arcot lélegezni be.
Itt élni. Csak ennek a mozdulatnak élni.
Próbálták az arénát egy tükörrel kitakarni félig,
De a szavaktól a rejtekhely leomlott a semmibe.

A csendbe visz az alagút, a lélegzet összeszorul,
Opálok porosodnak éghető kövekben.
Lángolnak, bár kialudnának inkább mielőbb,
Eltűnni az égen arzénban fürdetetten.
Iszlám Allah nélkül, krisztustalan kereszt.


8.

Szeretném megtapintani a kerítés mögött
Lakozó éjfekete szemeket,
Amiket Allah börtönzött be –
Nem emberkézé ez az érdem.

Zöldellő fű a sívó pusztaságnak,
Virradatkor az erdőszélre
Az érintetlen füvek visszamásznak.
Az alizarin krapplakk megszárad,
Szétszóródik, bele a szélbe.


9.

„Lélek” – ősöktől való a neved,
Élj, lelkek víztározója ember-felett.
De ha nem adsz magadból most egy kortyot,
Nem teljesedhet ki bennem neved.

Török nő – lelked alhat,
Agátlapokból készült ablak,
Íves, mintázata kanyargó,
Művészien megmunkált zárak,
Tarka selyemmel burkolt alkóv.